3. (detail) Royals

Hola.! Sajnos most csak egy félnek sem nevezhető résszel érkeztem.. remélem ezzel is képes leszek elnyerni

a tetszésetek. Nem jutott rá túl sok időm. :I Köszönöm a kommenteket :) mondhatnám

a szokásos szöveget.. "felíratkozni.. stb" . De most nem megy az írás.

Nem tudom kifejezni amit most érzek.. felér egy erősebb gyomron ütéssel.

Gondolom ti is éreztétek már.. Jó olvasást..

Royals

- Harry... n-nem fog menni. - nyögtem.

 - Megértem. - kúszott mellém, így egészen közelről szegeződött rám a csillogó szempár.

 - Találunk megoldást..találnunk kell megoldást. - nyöszörögtem.

 - Bízom benned.

Peharapta alsóajkát, s az arcom fürkészte. Éreztem magamon forró leheletét, bár tudtam, hogy képtelenség. Egy teljes percre átadtam magam a pillanatnak. Az övé voltam. Kábának éreztem magam. Zsibbadt kezem kimozdítottam tartóoszlopi mivoltából, hogy finoman hófehér arcára helyezhessem. Néhány másodperc alatt valami egészen megmagyarázhatatlan történt. Kezeim nyomán felszívódtak a gázolás okozta parányi sebek és egyéb zúzódások. Most először igazán éreztem őt, akárcsak egy hús - vér fiút. 

 - Styles, azt hiszem...

 - Érzel, igaz? - csillantak fel egyszerre zöld íriszei.

 - I - igen. - suttogtam.

Lágyan lehunyta szemét, és felém közelített. Kissé vonakodva engedtem a csábításnak. Telt ajkait lágyan rám tapasztotta. Gyomrom bizsregni kezdett, mintha ezer pillangó akarna kitörni legbelülről. Kezzemmel kócos, göndör fürtjei közé túrtam, még a másik egyre piruló arcán cikázott. Nem akartam... nem akartam, hogy véget érjen ez a pillanat. Képtelen voltam elengedni. Karjai erősen körülölelték a testem. Nem engedett a szorításból, még inkább magához húzott. Élvezte, hogy ténylegesen megérinthet és érezhet. Mondhatni felfoghatatlan...

 - Stop, Styles. - mosolyodtam csókunkba.

Lágyan mellére döntöttem homlokom. Éreztem, ahogyan hevesen kapkodja a levegőt. Halványan elmosolyodott, majd lágy puszit lehelt homlokomra.

 - M - mért hívsz Styles - nak? 

 - Fogalmam sincs.. um, ha gondolod.. 

 - Nem. Ne hagyd abba. Szexi. - kúszott széles mosoly tejfehér arcára.

2. Titanium

(MINDEN RÉSZ EGY DALRÓL FOGJA KAPNI A NEVÉT. IGYEKEZZETEK MEGHALLGATNI©)

Perrie Edwards - Tiatanium

 Meg is lnnék a második résszel :) örülök és köszönöm, hogy elfogadtátok és tetszik,

amit csinálok. Eszméletlenek vagytok.!© Talán hülyének néztek, mert ennyire odavagyok 3 komitól,

mikor más blogoknál jóval több van, de én ezt is képtelen vagyok meghálálni.. köszönöm. ©

Sokat jelent.. tényleg. Hálás lennék néhány tartalmasabb kommentért is :) Ha még nem tetted meg, jobbra találod a felíratkozó modult.. hajrá. ;) Chatbe is írhattok, de még egy pipa is elég ..

U.I.: Ha igazán boldoggá akarsz tenni, egy számomra fontos embert KATT ..

nagyon kedves lány, nem harap..és komikat is szívesen fogad.©

Lendületesen csaptam be a kezemben tartott könyvet, majd utolsó ként a fekete bőröndbe süllyesztettem. A kék szempár hívogatón meredt rám, egészen az ajtóból. Niall nyelt egyet, s a bőröndöm után nyúlt. Karján duzzadó erekkel kicipelte a folyosóra, még tekintetem körbecikázott az apró, rideg, mégis emlékezetes szobában... a szobában ahol az életemért küzdöttem. A szőkeség parányi köhintés kiséretében az órájára bökött, ezzel jelezve, hogy hamarosan indulnom kell. Földre szegett fejjel követtem a fiút.

***

Az út többnyire szótlanul telt. A rádió halkan dünnyögött a háttérben, még a hátsó ülések környékén egy zavaróan hangos méh lézengett. Tipikus nyomott hangulat... Örült , de... mégsem. Néhány erőltetett vigyor ' tört felszínre ' , semmi több..

A megszámlálhatatlan évek száma, mióta a legjobb barátom, oly módon hozzáköt, hogy az már " fáj " . Az egyetlen, aki igazán megért, most hallgat. Mintha nem érdekelné az állapotom. Sokkal inkább a fájdalom játszik közre, mivel valószínű, el sem hiszi, hogy még vagyok számára. Gondolat menetem finom hangja szakította meg.

 - Um ... Liz, fogalmad sincs, milyen jó érzés látni, hogy nem lógnak ki csövek a testedből. – mondta.

 - Jobb érezni, hogy ’nem Lógnak ki csövek a testemből’. Szabad vagyok, Niall. Egészen felfoghatatlan. - motyogtam.

A fiú komolytalan ábrázata az útra szegeződött. Némi öröm bontakozott ki az arcán. Ahogy felhajtott a ház kocsibejárójára, széles mosoly csillant fel.

- Carrie... Újra Liammel van. -mondta.

- C-carrie? - vetettem rá meglehetősen értelmetlen pillantást.

Parányit bólintott, s újra felnevetett.

- Szóval, mostanság elég sok időt töltött vele. Khm.. rengetek időt. Carr a nővérem. Az apámmal élt Írországban. Viszont megromlott az apa - lánya kapcsolat... ezért jött Londonba , még kómában voltál. Fogalmad sincs, mennyi mindenről maradtál le, Ali. - közölte, fejét oldalra billentve.

 - Szóval... ?

 - Liammel kavar. – köhintett.

Másod percekig meredtem meredtem a tényt közlő fiúra. Liamet ismerve, eléggé komoly lehet a kapcsolat..

 - Um..  szóval kösz a fuvart, manó. Holnap látlak.- borzoltam kusza szőke tincsei közé, majd sietve kiszálltam az autóból.

Belépve az ajtón a tűzjelző halk csipogására lettem figyelmes. Mondanom sem kell, anya újra a konyhában kontárkodott. Szemeimet forgatva, a szűk folyosón keresztül a konyhába siettem. A kis helyiségben erős füst szag terjengett. A szürkés köd erősen marta a szemem és a torkom. Anya kétségbeesetten próbálta megmenteni - azt hiszem - a szénné égett palacsintacafatot.

 - A francba!

    

Az étel végleg a tűz mardalékává vált. Ingerülten földhöz csapta az almazöld konyharuhát, ekkor szegeződött tekintete az ajtóra. Még szerencse, hogy fél vállal az ajtó félfát támasztottam, mikor anya szabályosan a nyakamba ugrott.

- M-mikor jöttél? – dadogta.

-         Azt hiszem… khm először egy kis segítségre szorulsz..

***

A tál frissen sült palacsintával egyensúlyoztam  ki az asztalhoz. Szemben anya ült, egy bögre forró teát szorongatva. A kezem égető tányért az asztal közepére csúsztattam.

- Beszélnünk kell, Ali. – felvonta tekintetét, majd aprót kortyolt a fekete teából.

- Mondd. – vontam oldalra ajkam.

- A baleset… um… Tehát a férfi…  A nyomozónak fogalma sincs hol lehet. Veszélyben vagy, kincsem… Én tudom.. tudom, hogy kitől kell megvédenem. – nyögdécselte.

- Hogyan?

- … azt mondtam, az apád elhunyt. Ez nem volt igaz. Elhagyott minket, mikor még Liam is egészen kicsi volt. Úgy érezte a családdal csapdába került, így elment. Egyszerűen kisétált az életünkből. Nem tudta, hogy várandós vagyok veled… nem is tudott a létezésedről, egészen mostanáig. -  mondta.

Megállt egy levegővételnyi szünetre. Az agyam másodpercek töredéke alatt kattogni kezdett. Az apám meg akar ölni? Az apám börtöntöltelék? Az apám pusztán haragszik rám a létezésem miatt? Az apám meg akar leckéztetni? Az utóbbi kérdések közül vajon melyikre kerül sor? Megelőzve őt, rögtön szóhoz kaptam.

- Talán ... félnem kellene?

- Alison, az apád őrült. Talán van rá okod. – hümmögve megszakította a szemkontatktust, majd felállt az asztaltól, s szó nélkül továbbállt, még szabályosan tátott szájjal tekintettem utána.

 Levegőért kapkodva túrtam szőke fürtjeim közé. Az érzés mely átjárt, egészen leírhatatlan volt. Féltem, haragudtam, tanácstalan voltam és kissé fulladoztam is.  Felszínre törni vágyó sírógörcs játszadozott velem. Egyedül akarok lenni… Egyes egyedül… A lépcsőn felbaktatva rég nem látott ’ kis búvóhelyem ’ felé vettem az irányt. A hely, ahol általában nyugalomra lelek. Méretes párnáim közé zuhanva néhány könnycsepp csordult le pirult arcomon. Kétségbe estem. Az anyám szemrebbenés nélkül közölte az utóbbiakat. Igyekszem bízni.. de egyszerűen nem megy. Valamivel le kell foglalnom magam, hiszen nem élhetek félelemben. Egy jéghideg érintés suhant végig remegő hátamon. Talán nem igazán nevezhető érintésnek érintésnek sem... sokkal inkább hűvös szellő. Párnáim közül kiemelve fejem, egy halványló, zöld szempárral találtam szemben magam.

 - H- hogy jutottál be?

Azonnal kínos érzés fogott el. Kötve hiszem, hogy kérdezhettem volna ennél nagyobb ostobaságot egy szellemtől. Gödröcskéi tökéletesen kirajzolódtak, mikor finoman elmosolyodott.

 - Segítened kell.

 - Mit kell tennem? Styles, a szüleid tudják, hogy... szóval, hogy mi történt? - nyögtem. 

 - Biztos vagyok benne.. hogy nem. Holmes Chapelben élek.

 - Mégis, hogyan keveredtél ide?

 - Nos, a nővérem elég sokat bulizik és piál mostanában. Ideutazott a barátaihoz egy ’After Partyra’ . Féltem, hogy újra művel valami ostobaságot, ezért ide kellett jönnöm. - nagyot nyelt, majd folytatta - A szórakozó helyen azt mondták, már lelépett, így az utcákon kerestem. Meg kellett védenem. Ekkor láttam, hogy valaki  egészen másnak van rám szüksége. Te voltál az, Ali..

 - A nővéred, Um, jól van? - emeltem rá gondterhelt tekintetem.

 - Igen. Épségben hazaért…Viszont nálam nem volt személyes írat. Talán még most sem azonosítottak. - köhintett.

 - Ezzel arra célzol, hívjam fel az anyukád és kérjem. hogy azonosítsa az elgázolt fia holttestét? - kérdtem.

- Rátapintottál a lényegre, Al…

l. First Chapter

Hola.! Hol is kezdjem.. bár kissé megkésve de meg is érkeztem az első résszel.

Nem lett valami terjedelmes, de remélem tetszeni fog.©

A rész erősen furcsára sikeredett. Először is négyszer kezdtem teljesen előröl.. ennek tudható be

a késés. Sajnálom.. Szóval szerettem volna,hogy belelássatok a lány gondolataiba. Nem túl eseménydús rész..

Néhányótok talán egész mást várt. Akinek csalódást okoztam,sajnálom. Egészen újat próbáltam alkotni, bár nem biztos, hogy sikerült. :I Ha jobb oldalra vettek egy pillantást, látjátok ,hogy kikerült a chat. Azok számára "lusták" megjegyzést írni, .. :) Egyébként nem is tudjátok milyen jól esett a sok komi.

Még sosem volt ennyi olvasóm. Tudom nem nagy szám, de nekem mégis sokat jelentetek.

Kérlek segítsetek fejlődni a véleményetekkel,kommentekkel.

Tudatában sem vagy, hogy azzal a néhány szóval ennyire boldoggá teszel.

©Köszönöm.!©

U.i.:Ki került a "feliratkozó modul", szóval lehet felíratkozni ;)

©Jó olvasást.!©

Az erős gyógyszer szag, mely felém áramlott egészen észhez térített. Sokat pislogva nyitottam ki a szemem, bár nehéz volt megküzdeni a hirtelen elém táruló fehérséggel. Homályos tekintettel körül néztem a szobában. A hely leginkább egy rideg kórteremhez hasonlított. A jobboldali asztalon egy pohár hevert. A víz láttán mérhetetlen szomjúság tört rám. Mohón igyekeztem érte nyúlni, ekkor jöttem rá, hogy zsibbadt karom képtelen vagyok megmozdítani. Testem magatehetetlen hevert a fehérre mázolt vaságyon. Kissé összerezzentem az ágyam mellett álló fiú láttán. Enyhe mosolyra húzódtak telt rózsaszín ajkai,mikor pillantásunk egyé vált. Barátságos tekintete végig futott testemen,még arca karakteres vonásai kezdtek kirajzolódni előttem.

- Jól vagy? - mosolyodott el.

- K ... Ki vagy? - dadogtam.

- Um, nem ismersz meg? - felnevetett...

Az emlékképek pillanatok alatt kitisztultak. Ő a fiú.. a fiú aki nyilvánvalóan megmentette az életem. De az arca egészen más volt ... nem volt kétségbeesett és határozatlan, mint azon az éjszakán.

- A .. azt hiszem tudom. - nagyot nyeltem,s a fehér plafonra szegeztem tekintetem.

- Mi a neved? - mértem végig a fiút.

- Harry .. Harry Styles. - szólalt meg egészen mély hangon, minek következtében kirázott a hideg.

Harry felsóhajtott, majd leült az ágy szélére, így egészen közelről szemügyre vehettem. Izmos felsőtestére tapadó fehér póló alól néhány tetoválás bukott ki. Lélegzet visszafojtó látványt nyújtott. Göndör fürtjei arcába omlottak, még alattuk egy széles mosoly virított. A fény megtört bőrén .. Érdekes,mintha visszaverné a napfényt. Percekig ültünk némán, tartva a szemkontaktust. Igéző szeme egészen hatalmába kerített. Bár tele voltam kérdésekkel, ő puszta tekintetével belémfolytotta. Az egységes csöndet, a szomszéd szobából szűrődő sípolás szakította meg. A vékony hang, áthatolt az egyszerű gipszkarton falon, tudtunkra adva, hogy a szomszéd szobában ismételten egy törékeny életnek szakadt vége. Halkan felsóhajtottam, majd tekintetem a fiún kezdett cikázni. Harry mosolygós arca hirtelen elkomorodott. A fiú bőre csillámlani kezdett, homlokán pedig parány izzadságcseppek jelentek meg.  Mélyen felsóhajtott, s már-már könnyeivel küszködve szóra nyitotta ajkait.

-S-sajnálom, Alison. Mennem kell ... - nyögte.

Még sosem tapasztaltam hasonlót. Styles egyszerűen halványlani kezdett, így szabályosan képes voltam átlátni a testén. Valami egészen megmagyarázhatatlan történt vele. A fakó fény elárasztotta a szobát. A könnyes zöldesen csillogó szempár utoljára rám tévedt, majd a fiú eltűnt, felszívódott a szemem láttára. A fény lassan elenyészett. Előttem zajlott az utóbbi néhány másodperc, mégsem tudtam meggyőzni magam a felől, hogy valóban ébren vagyok. 

Testem zsibbadása alább hagyott, nyújtózva a jelző gomb felé nyúltam. Azonban az első, aki belépett a szobába nem volt nővér, sem orvos. Liam könnyezve sietett felém, majd fölém hajolt, maga mögött hagyva anyát és az orvosokat.

-  Visszatértél.. tudtam, hogy nem halhatsz meg. Megcsináltad,hugi.- mondta.

Erős karjait körém fonva, éreztem a vállamon lepergő könnycseppeket. Liam válla fölött áttekintve anya elérzékenyült arcát pillantottam meg. Igazán megszólalni sem tudtam, mivel kisebb fajta sokk ként éltem meg az imént történteket.

-Mr. Taylor, kérem … meg kell vizsgálnom. – parancsolta hátrébb Liamet a fehér

köpenyes férfi.

Lassan engedett a szorításból, majd anya mellé hátrált.

Hosszas vizsgálgatás után hümmögve állt tovább, Dr. Avary. Pontosan.. az orvos nevére is fényderült, a mellén fityegő laminált névtábla jóvoltából.

-         Minden rendben. Ha szedi a gyógyszereket nem lesz maradandó károsodás. A fiatalhölgynek hatalmas szerencséje volt. Nem is tudja mekkora . Felébredni a kómából nem kisdolog. Ő egy igazi harcos.  - ecsetelte anyáéknak, majd felém fordult. –A fiú sajnos már nem járt ekkora szerencsével…

Két héttel később

Alison Taylor Naplójából

„Bolond vagyok. Egyértelműen és maghazudtolhatatlanul retardált. Fizikai képtelenség ... Nap mint nap a szemem előtt látom az élettelen fiút. Halott. Meghalt. Nincs életben! A képzeletem játszadozik velem. Talán az agyam károsodott.. Ez képtelenség! Nem,nem láthatok szellemet. Harold Edward Styles meghalt,innen nincs vissza út. Ami leginkább megrémít, hogy nem ő az egyetlen. Rengetegen vannak... Némelyiktől rémálmok gyötörnek. A kórház még kiskoromban sem tűnt ennyire rémisztőnek. Kétségtelenül megbolondultam. A sokk ezt váltja ki belőlem. Akármit teszek,győzködöm magam,mégis az ellenkezője nyilvánul meg. Nem tehetek semmit. Az orvos szerint az agyam 100%-a ép. Legapróbb jelek sem mutatják, hogy bármi probléma is lenne velem. Az utóbbi két hétben csakis kivizsgálásokra jártam. A klinikán rengetegen vesztették életüket. El sem tudtam képzelni, még nem tárult a szemem elé. A folyosón lézengő ápolók és orvosok száma nagyban eltörpül a lelkek mellett. A szellemek olyan formát öltenek, amilyen az adott test volt a halál pillanatában. Így történhet meg, hogy nyílt mellkasú emberek járkálnak a klinika folyosóin, akik valószínű, hogy a műtőasztalon haltak meg. Harry keréknyomos pulcsiban és farmerben van, így csak arra tudok következtetni, hogy rögtön meghalt, még a kezem szorította. A szívem nyomban összeszorul, mikor megjelenik a szobában. Beszél hozzam, bár próbálom figyelmen kívül hagyni. De mindig elenyhülök. Bolond. Totálisan elmeháborodott vagyok. Harryre nincsenek szavak.. egyszerűen maga a báj. A hosszú éjszakai beszélgetéseket sosem felejtem el. Ma mégis itt hagyom a klinikát.. hazamegyek, viszont Styleson minden képp segítenem kell."

- Alison. I-itt az ideje, hogy szép lassan elindulj a kijárat felé. - bíztatott tovább Niall.

- Csak egy perc.. - intettem felé, majd belefirkantottam az utolsó mondatot a naplóba .