2. Titanium

(MINDEN RÉSZ EGY DALRÓL FOGJA KAPNI A NEVÉT. IGYEKEZZETEK MEGHALLGATNI©)

Perrie Edwards - Tiatanium

 Meg is lnnék a második résszel :) örülök és köszönöm, hogy elfogadtátok és tetszik,

amit csinálok. Eszméletlenek vagytok.!© Talán hülyének néztek, mert ennyire odavagyok 3 komitól,

mikor más blogoknál jóval több van, de én ezt is képtelen vagyok meghálálni.. köszönöm. ©

Sokat jelent.. tényleg. Hálás lennék néhány tartalmasabb kommentért is :) Ha még nem tetted meg, jobbra találod a felíratkozó modult.. hajrá. ;) Chatbe is írhattok, de még egy pipa is elég ..

U.I.: Ha igazán boldoggá akarsz tenni, egy számomra fontos embert KATT ..

nagyon kedves lány, nem harap..és komikat is szívesen fogad.©

Lendületesen csaptam be a kezemben tartott könyvet, majd utolsó ként a fekete bőröndbe süllyesztettem. A kék szempár hívogatón meredt rám, egészen az ajtóból. Niall nyelt egyet, s a bőröndöm után nyúlt. Karján duzzadó erekkel kicipelte a folyosóra, még tekintetem körbecikázott az apró, rideg, mégis emlékezetes szobában... a szobában ahol az életemért küzdöttem. A szőkeség parányi köhintés kiséretében az órájára bökött, ezzel jelezve, hogy hamarosan indulnom kell. Földre szegett fejjel követtem a fiút.

***

Az út többnyire szótlanul telt. A rádió halkan dünnyögött a háttérben, még a hátsó ülések környékén egy zavaróan hangos méh lézengett. Tipikus nyomott hangulat... Örült , de... mégsem. Néhány erőltetett vigyor ' tört felszínre ' , semmi több..

A megszámlálhatatlan évek száma, mióta a legjobb barátom, oly módon hozzáköt, hogy az már " fáj " . Az egyetlen, aki igazán megért, most hallgat. Mintha nem érdekelné az állapotom. Sokkal inkább a fájdalom játszik közre, mivel valószínű, el sem hiszi, hogy még vagyok számára. Gondolat menetem finom hangja szakította meg.

 - Um ... Liz, fogalmad sincs, milyen jó érzés látni, hogy nem lógnak ki csövek a testedből. – mondta.

 - Jobb érezni, hogy ’nem Lógnak ki csövek a testemből’. Szabad vagyok, Niall. Egészen felfoghatatlan. - motyogtam.

A fiú komolytalan ábrázata az útra szegeződött. Némi öröm bontakozott ki az arcán. Ahogy felhajtott a ház kocsibejárójára, széles mosoly csillant fel.

- Carrie... Újra Liammel van. -mondta.

- C-carrie? - vetettem rá meglehetősen értelmetlen pillantást.

Parányit bólintott, s újra felnevetett.

- Szóval, mostanság elég sok időt töltött vele. Khm.. rengetek időt. Carr a nővérem. Az apámmal élt Írországban. Viszont megromlott az apa - lánya kapcsolat... ezért jött Londonba , még kómában voltál. Fogalmad sincs, mennyi mindenről maradtál le, Ali. - közölte, fejét oldalra billentve.

 - Szóval... ?

 - Liammel kavar. – köhintett.

Másod percekig meredtem meredtem a tényt közlő fiúra. Liamet ismerve, eléggé komoly lehet a kapcsolat..

 - Um..  szóval kösz a fuvart, manó. Holnap látlak.- borzoltam kusza szőke tincsei közé, majd sietve kiszálltam az autóból.

Belépve az ajtón a tűzjelző halk csipogására lettem figyelmes. Mondanom sem kell, anya újra a konyhában kontárkodott. Szemeimet forgatva, a szűk folyosón keresztül a konyhába siettem. A kis helyiségben erős füst szag terjengett. A szürkés köd erősen marta a szemem és a torkom. Anya kétségbeesetten próbálta megmenteni - azt hiszem - a szénné égett palacsintacafatot.

 - A francba!

    

Az étel végleg a tűz mardalékává vált. Ingerülten földhöz csapta az almazöld konyharuhát, ekkor szegeződött tekintete az ajtóra. Még szerencse, hogy fél vállal az ajtó félfát támasztottam, mikor anya szabályosan a nyakamba ugrott.

- M-mikor jöttél? – dadogta.

-         Azt hiszem… khm először egy kis segítségre szorulsz..

***

A tál frissen sült palacsintával egyensúlyoztam  ki az asztalhoz. Szemben anya ült, egy bögre forró teát szorongatva. A kezem égető tányért az asztal közepére csúsztattam.

- Beszélnünk kell, Ali. – felvonta tekintetét, majd aprót kortyolt a fekete teából.

- Mondd. – vontam oldalra ajkam.

- A baleset… um… Tehát a férfi…  A nyomozónak fogalma sincs hol lehet. Veszélyben vagy, kincsem… Én tudom.. tudom, hogy kitől kell megvédenem. – nyögdécselte.

- Hogyan?

- … azt mondtam, az apád elhunyt. Ez nem volt igaz. Elhagyott minket, mikor még Liam is egészen kicsi volt. Úgy érezte a családdal csapdába került, így elment. Egyszerűen kisétált az életünkből. Nem tudta, hogy várandós vagyok veled… nem is tudott a létezésedről, egészen mostanáig. -  mondta.

Megállt egy levegővételnyi szünetre. Az agyam másodpercek töredéke alatt kattogni kezdett. Az apám meg akar ölni? Az apám börtöntöltelék? Az apám pusztán haragszik rám a létezésem miatt? Az apám meg akar leckéztetni? Az utóbbi kérdések közül vajon melyikre kerül sor? Megelőzve őt, rögtön szóhoz kaptam.

- Talán ... félnem kellene?

- Alison, az apád őrült. Talán van rá okod. – hümmögve megszakította a szemkontatktust, majd felállt az asztaltól, s szó nélkül továbbállt, még szabályosan tátott szájjal tekintettem utána.

 Levegőért kapkodva túrtam szőke fürtjeim közé. Az érzés mely átjárt, egészen leírhatatlan volt. Féltem, haragudtam, tanácstalan voltam és kissé fulladoztam is.  Felszínre törni vágyó sírógörcs játszadozott velem. Egyedül akarok lenni… Egyes egyedül… A lépcsőn felbaktatva rég nem látott ’ kis búvóhelyem ’ felé vettem az irányt. A hely, ahol általában nyugalomra lelek. Méretes párnáim közé zuhanva néhány könnycsepp csordult le pirult arcomon. Kétségbe estem. Az anyám szemrebbenés nélkül közölte az utóbbiakat. Igyekszem bízni.. de egyszerűen nem megy. Valamivel le kell foglalnom magam, hiszen nem élhetek félelemben. Egy jéghideg érintés suhant végig remegő hátamon. Talán nem igazán nevezhető érintésnek érintésnek sem... sokkal inkább hűvös szellő. Párnáim közül kiemelve fejem, egy halványló, zöld szempárral találtam szemben magam.

 - H- hogy jutottál be?

Azonnal kínos érzés fogott el. Kötve hiszem, hogy kérdezhettem volna ennél nagyobb ostobaságot egy szellemtől. Gödröcskéi tökéletesen kirajzolódtak, mikor finoman elmosolyodott.

 - Segítened kell.

 - Mit kell tennem? Styles, a szüleid tudják, hogy... szóval, hogy mi történt? - nyögtem. 

 - Biztos vagyok benne.. hogy nem. Holmes Chapelben élek.

 - Mégis, hogyan keveredtél ide?

 - Nos, a nővérem elég sokat bulizik és piál mostanában. Ideutazott a barátaihoz egy ’After Partyra’ . Féltem, hogy újra művel valami ostobaságot, ezért ide kellett jönnöm. - nagyot nyelt, majd folytatta - A szórakozó helyen azt mondták, már lelépett, így az utcákon kerestem. Meg kellett védenem. Ekkor láttam, hogy valaki  egészen másnak van rám szüksége. Te voltál az, Ali..

 - A nővéred, Um, jól van? - emeltem rá gondterhelt tekintetem.

 - Igen. Épségben hazaért…Viszont nálam nem volt személyes írat. Talán még most sem azonosítottak. - köhintett.

 - Ezzel arra célzol, hívjam fel az anyukád és kérjem. hogy azonosítsa az elgázolt fia holttestét? - kérdtem.

- Rátapintottál a lényegre, Al…