Goodbye Lullybye
Nagyon... tényleg nagyon sajnálom, hogy még mindig nem jelentkezem új résszel. Igazán
nehéz egyszerre két blogot írni és most egyébként sem volt semmi idő gépelni.
Sajnálom... nem tudom mikor hozok új részt, viszont ha gondoljátok beleolvashattok a
másik történetbe. Ott talán gyakrabban lesz rész.
Nagyon... tényleg nagyon sajnálom, hogy még mindig nem jelentkezem új résszel. Igazán
nehéz egyszerre két blogot írni és most egyébként sem volt semmi idő gépelni.
Sajnálom... nem tudom mikor hozok új részt, viszont ha gondoljátok beleolvashattok a
másik történetbe. Ott talán gyakrabban lesz rész.
Halk mocorgásra kaptam fel a fejem. A sötétség mindent elborított, így csak egy beazonosíthatatlan alak körvonalai rajzolódtak ki előttem. A gyors ébredéshez képest egészen magamhoz tértem. A fiú a kanapéhoz gugolt, fejét pedig párnámra hajtotta. Ajkaimon éreztem langyos leheletét, még hideg keze arcomra vándorolt.
- Harry? – suttogtam.
- I- igen én… - dadogta.
Arcát olyan közel nyomta hozzám, hogy vonásai egészen felismerhetővé váltak. A rémült szempár ijedten meredt az arcomra.
- Brooke figyelj… kérlek most nagyon figyelj. Szeretlek, érted? Szeretlek és mindig is szeretni foglak. – fogta közre arcom.
Mélyen a szemeibe nézett, mire aprót bólintottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése