l. First Chapter

Hola.! Hol is kezdjem.. bár kissé megkésve de meg is érkeztem az első résszel.

Nem lett valami terjedelmes, de remélem tetszeni fog.©

A rész erősen furcsára sikeredett. Először is négyszer kezdtem teljesen előröl.. ennek tudható be

a késés. Sajnálom.. Szóval szerettem volna,hogy belelássatok a lány gondolataiba. Nem túl eseménydús rész..

Néhányótok talán egész mást várt. Akinek csalódást okoztam,sajnálom. Egészen újat próbáltam alkotni, bár nem biztos, hogy sikerült. :I Ha jobb oldalra vettek egy pillantást, látjátok ,hogy kikerült a chat. Azok számára "lusták" megjegyzést írni, .. :) Egyébként nem is tudjátok milyen jól esett a sok komi.

Még sosem volt ennyi olvasóm. Tudom nem nagy szám, de nekem mégis sokat jelentetek.

Kérlek segítsetek fejlődni a véleményetekkel,kommentekkel.

Tudatában sem vagy, hogy azzal a néhány szóval ennyire boldoggá teszel.

©Köszönöm.!©

U.i.:Ki került a "feliratkozó modul", szóval lehet felíratkozni ;)

©Jó olvasást.!©

Az erős gyógyszer szag, mely felém áramlott egészen észhez térített. Sokat pislogva nyitottam ki a szemem, bár nehéz volt megküzdeni a hirtelen elém táruló fehérséggel. Homályos tekintettel körül néztem a szobában. A hely leginkább egy rideg kórteremhez hasonlított. A jobboldali asztalon egy pohár hevert. A víz láttán mérhetetlen szomjúság tört rám. Mohón igyekeztem érte nyúlni, ekkor jöttem rá, hogy zsibbadt karom képtelen vagyok megmozdítani. Testem magatehetetlen hevert a fehérre mázolt vaságyon. Kissé összerezzentem az ágyam mellett álló fiú láttán. Enyhe mosolyra húzódtak telt rózsaszín ajkai,mikor pillantásunk egyé vált. Barátságos tekintete végig futott testemen,még arca karakteres vonásai kezdtek kirajzolódni előttem.

- Jól vagy? - mosolyodott el.

- K ... Ki vagy? - dadogtam.

- Um, nem ismersz meg? - felnevetett...

Az emlékképek pillanatok alatt kitisztultak. Ő a fiú.. a fiú aki nyilvánvalóan megmentette az életem. De az arca egészen más volt ... nem volt kétségbeesett és határozatlan, mint azon az éjszakán.

- A .. azt hiszem tudom. - nagyot nyeltem,s a fehér plafonra szegeztem tekintetem.

- Mi a neved? - mértem végig a fiút.

- Harry .. Harry Styles. - szólalt meg egészen mély hangon, minek következtében kirázott a hideg.

Harry felsóhajtott, majd leült az ágy szélére, így egészen közelről szemügyre vehettem. Izmos felsőtestére tapadó fehér póló alól néhány tetoválás bukott ki. Lélegzet visszafojtó látványt nyújtott. Göndör fürtjei arcába omlottak, még alattuk egy széles mosoly virított. A fény megtört bőrén .. Érdekes,mintha visszaverné a napfényt. Percekig ültünk némán, tartva a szemkontaktust. Igéző szeme egészen hatalmába kerített. Bár tele voltam kérdésekkel, ő puszta tekintetével belémfolytotta. Az egységes csöndet, a szomszéd szobából szűrődő sípolás szakította meg. A vékony hang, áthatolt az egyszerű gipszkarton falon, tudtunkra adva, hogy a szomszéd szobában ismételten egy törékeny életnek szakadt vége. Halkan felsóhajtottam, majd tekintetem a fiún kezdett cikázni. Harry mosolygós arca hirtelen elkomorodott. A fiú bőre csillámlani kezdett, homlokán pedig parány izzadságcseppek jelentek meg.  Mélyen felsóhajtott, s már-már könnyeivel küszködve szóra nyitotta ajkait.

-S-sajnálom, Alison. Mennem kell ... - nyögte.

Még sosem tapasztaltam hasonlót. Styles egyszerűen halványlani kezdett, így szabályosan képes voltam átlátni a testén. Valami egészen megmagyarázhatatlan történt vele. A fakó fény elárasztotta a szobát. A könnyes zöldesen csillogó szempár utoljára rám tévedt, majd a fiú eltűnt, felszívódott a szemem láttára. A fény lassan elenyészett. Előttem zajlott az utóbbi néhány másodperc, mégsem tudtam meggyőzni magam a felől, hogy valóban ébren vagyok. 

Testem zsibbadása alább hagyott, nyújtózva a jelző gomb felé nyúltam. Azonban az első, aki belépett a szobába nem volt nővér, sem orvos. Liam könnyezve sietett felém, majd fölém hajolt, maga mögött hagyva anyát és az orvosokat.

-  Visszatértél.. tudtam, hogy nem halhatsz meg. Megcsináltad,hugi.- mondta.

Erős karjait körém fonva, éreztem a vállamon lepergő könnycseppeket. Liam válla fölött áttekintve anya elérzékenyült arcát pillantottam meg. Igazán megszólalni sem tudtam, mivel kisebb fajta sokk ként éltem meg az imént történteket.

-Mr. Taylor, kérem … meg kell vizsgálnom. – parancsolta hátrébb Liamet a fehér

köpenyes férfi.

Lassan engedett a szorításból, majd anya mellé hátrált.

Hosszas vizsgálgatás után hümmögve állt tovább, Dr. Avary. Pontosan.. az orvos nevére is fényderült, a mellén fityegő laminált névtábla jóvoltából.

-         Minden rendben. Ha szedi a gyógyszereket nem lesz maradandó károsodás. A fiatalhölgynek hatalmas szerencséje volt. Nem is tudja mekkora . Felébredni a kómából nem kisdolog. Ő egy igazi harcos.  - ecsetelte anyáéknak, majd felém fordult. –A fiú sajnos már nem járt ekkora szerencsével…

Két héttel később

Alison Taylor Naplójából

„Bolond vagyok. Egyértelműen és maghazudtolhatatlanul retardált. Fizikai képtelenség ... Nap mint nap a szemem előtt látom az élettelen fiút. Halott. Meghalt. Nincs életben! A képzeletem játszadozik velem. Talán az agyam károsodott.. Ez képtelenség! Nem,nem láthatok szellemet. Harold Edward Styles meghalt,innen nincs vissza út. Ami leginkább megrémít, hogy nem ő az egyetlen. Rengetegen vannak... Némelyiktől rémálmok gyötörnek. A kórház még kiskoromban sem tűnt ennyire rémisztőnek. Kétségtelenül megbolondultam. A sokk ezt váltja ki belőlem. Akármit teszek,győzködöm magam,mégis az ellenkezője nyilvánul meg. Nem tehetek semmit. Az orvos szerint az agyam 100%-a ép. Legapróbb jelek sem mutatják, hogy bármi probléma is lenne velem. Az utóbbi két hétben csakis kivizsgálásokra jártam. A klinikán rengetegen vesztették életüket. El sem tudtam képzelni, még nem tárult a szemem elé. A folyosón lézengő ápolók és orvosok száma nagyban eltörpül a lelkek mellett. A szellemek olyan formát öltenek, amilyen az adott test volt a halál pillanatában. Így történhet meg, hogy nyílt mellkasú emberek járkálnak a klinika folyosóin, akik valószínű, hogy a műtőasztalon haltak meg. Harry keréknyomos pulcsiban és farmerben van, így csak arra tudok következtetni, hogy rögtön meghalt, még a kezem szorította. A szívem nyomban összeszorul, mikor megjelenik a szobában. Beszél hozzam, bár próbálom figyelmen kívül hagyni. De mindig elenyhülök. Bolond. Totálisan elmeháborodott vagyok. Harryre nincsenek szavak.. egyszerűen maga a báj. A hosszú éjszakai beszélgetéseket sosem felejtem el. Ma mégis itt hagyom a klinikát.. hazamegyek, viszont Styleson minden képp segítenem kell."

- Alison. I-itt az ideje, hogy szép lassan elindulj a kijárat felé. - bíztatott tovább Niall.

- Csak egy perc.. - intettem felé, majd belefirkantottam az utolsó mondatot a naplóba .